SZÉP.kártya      Otp.,K&H.,Mkb.   
 
  
Családbarát szálláshely
 
 
Gyógyfürdő a közelben
 
 
Étterem

 
 
Kávézó

 
 
Kutya-, macskabarát
 
 
 

VÁROSTÖRTÉNET

Mezőkövesd-Zsóryfürdő
 


Mezőkövesd a Bükk-hegység déli lábánál, az Alföld és az Északi Közép-hegység találkozásánál terül el. Itt halad el az M3 autópálya, a 3-as számú országos főút és a Budapest-Miskolc-Kassa vasúti fővonal. A Mátra-Bükk kiemelt üdülőkörzetéhez tartozik. Lakossága 17 ezer fő. A térség gazdasági, kulturális, közlekedési központja.


Évtizedek óta egyre többen választják Mezőkövesdet „Matyóföld szíve”-ként emlegetett várost pihenés, gyógyulás, nyaralás, üdülés, szórakozás céljából. A bükkaljai táj szépsége, Mezőkövesd természeti adottságai – gyógyvize, standfürdője, jó levegője, fekvése – méltán vonzották, vonzzák a pihenni, üdülni és kikapcsolódni vágyókat.

Mezőkövesd a pihenés, felüdülés céljából idelátogatók mellett tárt karokkal várja a gyógyulni vágyókat is évente több százezren élvezik a gyógyvíz jótékony hatását. A város sokszínű programokat kínál a turistáknak egész évben: kulturális események, rendezvények, fesztiválok, gasztronómiai élvezetek, sport, szórakozás. Mezőkövesd nyitott, vendégszerető település, ahol az itt élők és az ideérkező vendégek egyaránt jól érezhetik magukat.

panzió